Melyikre lépsz?

 

Az utak, ösvények,  utcák álmainkban is gyakran előforduló szimbólumok. A valós életben is számtalan keresztúttal, egyenes vagy elágazó ösvénnyel találkozunk. Valamikor rájuk lépünk, valamikor el hagyjuk őket – saját akaratunkból vagy a körülmények hatására – attól függően, hogy segítenek vagy akadályoznak minket előrejutásunkban.

 

hqdefault

 

Ha például álmunkban kanyargós mellékutcákban, sikátorokban bolyongunk, akkor az álom arra próbálja felhívni figyelmünket, hogy elveszettnek érezzük magunkat és félünk. Míg az egyenes utak egyértelműen mutatják számunkra az irányt.

 

13418786_1123647774347769_9018344995449494160_n
A valóságban is hasonló jelentéssel  bírnak a valódi ösvények és utak. Életünk során gyakran találkozunk útelágazásokkal, kanyarokkal, zsákutcákkal, fordulókkal és önmagukba visszatérő körutakkal. Vannak időszakok, mikor rohanunk ezeken az utakon valamikor meg úgy érezzük, hogy csak egy helyben toporgunk.  Ha szánunk rá egy kis időt érdemes megfigyelni hogy milyen érzelmi állapotban érezzük azt, hogy épp rohanunk vagy túl sok az akadály –  és folyamatos kitérőket kell tennünk –  vagy szépen nyugodtan sétálunk. 

 

 

 

 

NK_Art_of_Harmony.inddTermészetesen  a cél sem elhanyagolható,de a fejlődés szempontjából a lábunk alá futó lehetőségek és irányok fejlesztenek bennünket tehát maga az út megtétele segít megismerni önmagunkat. Viszont minden útnak van kezdete és vége és ahhoz hogy kiválasszuk az utat szükséges a cél ismerete is. Éppen ezért fontos, maga a kezdet ismerete, ahonnan elindulunk,hogy meghatározzuk a célt. Igazából az út a cél, mert aki megtalálta az útját az a valószínűleg célba is ér.

Ösvények, utak mi magunk vagyunk.

Választásaink tükröznek minket és rengeteg tulajdonságot elárulnak rólunk.

 

 

Most egy kis játékra invitállak, kedves Olvasóm.
Ha kíváncsi vagy mi rejtőzik benned melyik a te utad, akkor  kérlek válassz ezek közül a képek közül,
amelyik a legjobban szimpatikus neked.

 

1 es ösvény (2)
Első ösvény

 

    2 es ösvény
Második ösvény

 

3. ösvényHarmadik ösvény

                                          4Negyedik ösvény

              ösvény 5     Ötödik ösvény

6 os ösvény
Hatodik ösvény

Ha többet szeretnél megtudni magadról szívesen látunk önismereti tréningünkön.