Asszertivitás mint szociális kompetencia jelentősége óvodás gyermekeknél

BorítóKép

A szociális kompetencia olyan elméleti és gyakorlati tudást jelent, melyet az egyén adott szituációban képes felhasználni, ezáltal viselkedése hosszú távon a pozitív és negatív következmények megfelelő arányához vezet. Napjainkban egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a gyermekek kognitív készségfejlesztése mellett a szociális kompetenciákat befolyásoló tényezők megismerésére és kialakítására. Nem csak az iskolaérettség egyik fontos tényezője, hogy a gyermek hogyan kezeli a társas helyzeteket, hanem már a korai óvodás években komoly beilleszkedési és önértékelési problémákat okozhat, ha gyermekünk nehézségekkel küzd ezen a téren.

Szociális inkompetencia fajtái

Óvodás korban kétféle módon nyilvánulhat meg a társas helyzetek kezelésének deficitje: agresszív-antiszociális illetve szociálisan visszahúzódó, gátlásos viselkedésben. Utóbbit szociális félénkségnek, önbizalomhiánynak hívják, mely mások jelenlétében fellépő szorongás és a társas helyzetek elkerülésének együttesét jelenti. Ellentétben az agresszív gyerekekkel (kiknek viselkedésbeli problémája látványos és hamar észrevehető), a szociálisan félénk gyerekek észrevétlenek maradnak környezetük számára, hiszen viselkedésükkel nem zavarják azt. boy-teen-sad

 

Míg az agresszívan viselkedő gyermek a legtöbb helyzetben mind társaiknak, mind a felnőtteknek kellemetlenséget vagy akár kárt okozhat, addig a szociális félénkség következményei főleg a gyermeknek magának és szüleinek okoz problémát.

 

 

A szociális inkompetencia kialakulásának magyarázata

A gyermekkori szorongás illetve agresszív viselkedés mögött három faktor, valamint azok egymással való kölcsönhatása áll: ezek a biológiai, pszichológiai illetve szociális faktorok.

Biológiai faktor alatt azokat a genetikai, vagy terhesség alatti tényezőket értjük, melyek alacsony ingerküszöböt és a viselkedéses gátló rendszer fokozott reakcióképességét okozzák. Ide tartoznak még azok a testi megbetegedések és veleszületett rendellenességek, melyek mozgáskorlátozottsággal vagy fokozott szociális figyelemmel járnak, hiszen ezek növelik a gyermekben a másság érzését.

A pszichológiai faktorok közé sorolható az alacsony önértékelés, a megküzdési stratégiák hiánya, valamint a negatív attribúciós stílus. (Attribúciós stílus alatt az eseményekre adott oksági magyarázatokat értjük. A pesszimista, depresszív emberek a negatív eseményeket állandónak, életük minden területére kiterjedőnek tekintik, melyért saját magukat okolják, egy olyan vonásukat, amin szerintük nem lehet változtatni.) A pszichés vagy fejlődési zavarok, súlyos traumák szintén pszichológiai szinten járulnak hozzá a szociális inkompetencia kialakulásához.

A harmadik tényező a szociális faktor, mely kisgyermekeknél a szülők és a nevelők interakciós modelljét, magatartását, konfliktuskezelési stílusát jelenti. A nevelés során jelentkező kiszámíthatatlan elvárások, következetlenség, túlóvás, túl nagy szabadság biztosítása vagy az aránytalan büntetés és túl erős kontroll agresszív vagy visszahúzódó viselkedést alakít ki a gyerekekben.

baby-1606572_1920

Az agresszív és félénk viselkedés negatív illetve pozitív hatásai

Bár a kétfajta viselkedés ránézésre pont ellentéte egymásnak, számos – főleg negatív – tényező azonos. A szociálisan inkompetens gyerekek alacsony önértékeléssel bírnak, mások részéről ellenséges szándékot feltéteznek, és teljesítményük képességeikhez viszonyítva alacsony. Kevés társas kapcsolattal bírnak, hiszen szociálisan nem elfogadható viselkedésük miatt a többi gyermek általában kiközösíti őket. Hiányzik belőlük a barátság kialakítására vonatkozó tudás: az agresszív gyerekek nem megfelelő módon közelítenek társaikhoz, a félénk gyerekek pedig elkerülik a társas interakciókat. Mindkét csoportban a későbbiekben komoly pszichés zavarok alakulhatnak ki.

A negatívumokon túl mindkét viselkedés járhat előnyökkel is – ezért erősödik meg az adott megküzdési mód. Az agresszív gyerekek saját céljaikat általában elérik, és képesek kiállni saját érdekeiért, még ha nem is elfogadható módon. A gátlásos gyerekek a környezet számára szimpatikusak lehetnek, hiszen jól alkalmazkodnak, simulékonyak és mindig mások érdekeit tartják szem előtt – sajnos a saját érdekeiket elnyomva.

Ideális esetben kialakítható a gyerekekben egy olyan készség, mely megtalálja a két viselkedés közötti arany középutat, egyesítve a fent említett pozitívumokat. Ezt a készséget asszertivitásnak hívják.

Az asszertivitás

Az asszertivitás, másnéven önérvényesítés egy olyan tudatos viselkedésforma, amely során az ember az egyenrangúság alapelvét szem előtt tartva képviselni tudja magát a kapcsolataiban, érvényesíteni tudja magát a kommunikációjában. Olyan működési mód a világban, mely megerősíti az egyén saját értékét, jogait és méltóságát, miközben tiszteletben tartja és segíti mások értékét és jogait is.

Bár személyenként eltérő, hogy kiben mennyire van meg a magabiztosság és önérvényesítésre való képesség, az asszertivitás nem veleszületett, hanem tanult készség – éppen ezért bármelyik korban megtanulható, fejleszthető. Ahhoz, hogy kifejlesszük magunkban az asszertivitás képességét, tisztában kell lennünk az asszertív ember viselkedésével, gondolkodásmódjával és szóhasználatával.

Viselkedés szintjén az önérvényesítő ember őszinte, egyenes és közvetlen. Beszéd közben testtartása egyenes, nyitott, magabiztosságot és nem agressziót sugall. A szemkontaktust határozottan tartja a kommunikáció alatt, de nem bámulja fenyegetően a másikat. Tekintettel van mások és saját jogaira, ügyel mind a saját, mind a másikkal való kapcsolat érdekeire. Nehéz, konfliktusos helyzetben is maga és mások pozitív tulajdonságait tartja szem előtt. Értékeléstől mentesen viselkedik, nem ítélkezik. Képes a kompromisszumra, amikor lehet arra törekszik, hogy mindenkinek (beleértve saját magát is) jó legyen.

people-1560569_1920

Az asszertivitás verbális jegyekben is megmutatkozik: egyértelmű, rövid, direkt, világos érthető közlésekben, címkézéstől, támadástól, fenyegetéstől mentes üzenetekben. Az asszertív ember önkifejező, énközlésekkel él, nem a másikról alkot véleményt mondandójában. Hangja nyugodt, higgadt, halk, de magabiztos.

Az asszertivitás olyan módon változtatja meg a gondolkodásunkat, hogy gyakorlása által belénk ivódnak jogaink és felelősségeink, melyek határozott irányt adnak viselkedésünknek, valamint egy stabil énképet, önbizalmat hoznak létre. Ilyen jog és kötelesség pl. hogy bármikor nemet mondhatunk vagy nekünk mondhatnak nemet, anélkül hogy bűntudatot érezne bármelyik fél; hogy hibát kövessünk el és vállaljuk érte a következményeket; hogy meghallgassanak és mi is meghallgassuk a másik felet; hogy felismerjük és jelezzük saját vagy a másik hibáit, igényeit, szükségleteit; vagy hogy kérjünk vagy tőlünk kérjenek.

Az asszertív készségek fejlesztésével megtanulható a kritika megfogalmazása és fogadása, nemet mondás, kompromisszumkötés és segítségével konstruktív, egyenrangú, erőszakmentes társas kapcsolatok építhetünk ki. Ezek a tényezők már kora gyermekkorban fontosak, a kutatások alapján az önérvényesítő magatartás már ekkor csökkenti a szorongást és az agresszív viselkedést, növeli az önbecsülést és segítségével a gyermek megtanulja elkerülni a bullyingot. Ráadásul a későbbiekben is csökkenti a hangulati és viselkedéses zavarok vagy a szerfogyasztás kialakulásának lehetőségét.

Hogyan segíthetjük a gyerekeket?

A gyerekek az élet minden területén belefuthatnak olyan helyzetekben, amikor az önérvényesítés létfontosságúvá válhat, akár társas helyzetek kezeléséről, óvodai feladathelyzetről vagy a családi életről van szó. Nem minden gyermek képes ösztönösen megfelelően kiállni magáért, de pár apró „trükkel” segíthetjük őket, hogy gyakorolják az asszertív készségeket.

Önbizalom növelés

A gyerekek énképét megerősíti, ha úgy tapasztalják, hogy számít a véleményük. Ezért nagyon fontos, hogy akár lényegtelennek tűnő dolgokban is dönthessenek (természetesen életkorának megfelelő helyzetben). Pl. megkérdezhetjük tőle, hogy szerinte melyik ruha áll rajtunk jobban, vagy mi legyen a köret az ebéd mellé. Meseolvasás után megkérdezhetjük, hogy ki volt neki a legszimpatikusabb szereplő. Nem kell mindig egyetérteni velük, de hangsúlyozzuk ki, hogy érdekes amit mondanak, és értjük az álláspontját.

Az önbizalom növelésének másik biztos módja, ha támogatjuk a gyermek ötleteit – természetesen a biztonsági tényezők betartása mellett. Néha a felnőttek túl sok mindentől óvják a gyerekeket, és nem hagyják kipróbálni magukat különböző helyzetekben, amitől egy gyermek egy idő után szorongóvá, önállótlanná válhat. Ez elkerülhető, ha a reális ötleteket támogatjuk, biztatjuk a gyermeket, hogy minél több helyzetben próbálja ki magát, legyen szó fára mászásról, sportról, takarításról, főzésről vagy bármilyen egyéb tevékenységről.

Kudarc, visszautasítás kezelése

Előfordulhat – főleg a kreatívabb gyerekeknél – hogy a nap folyamán ezer ötlettel és kéréssel állnak elő, melyekre természetesen nem lehet mindre igennel válaszolni. Viszont próbáljuk meg elkerülni az azonnali, indoklási nélküli nem választ, mert az alacsonyabb önbizalommal rendelkező gyerekek úgy fogják értelmezni, hogy ötleteik, mondanivalójuk nem eléggé fontos. Egy rövid magyarázattal, hogy miért utasítjuk el, illetve némi dicsérettel, amiért megfogalmazta az igényeit, könnyen elérjük, hogy a gyermek megtanulja kezelni az elutasítást, valamint úgy fogja érezni, hogy biztonsággal kifejezheti szükségleteit.

A gyerekek sokszor azért visszahúzódóak vagy agresszívek, mert a kudarcot nehezen viselik. Fontos kihangsúlyozni nekik, hogy mindenki követ el hibát, akár saját példát is mondhatunk nekik. Ne ítélkezzünk felettük és ne a problémát hangsúlyozzuk ki, hanem keressünk megoldást a helyzetre, hogy legközelebb egy hasonló esetben már tudja a gyermek, mit kell tennie. children-1194588_1920A kudarchoz való hozzáállást és a gyermek kudarc kezelését is megváltoztathatjuk azáltal, hogy ha pl. nem hagyjuk mindig nyerni játék során, és kitalálunk valami „rituálét”, hogy miként gratuláljon a vesztes győztesnek (taps, kézfogás, győzedelmi dalocska, stb.). Ne csak akkor dicsérjük, ha eléri a célját vagy jól teljesít, hanem a szándékot, erőfeszítést is jutalmazzuk. És történjék bármi, kerüljük az összehasonlítást, mert csak rombolja a gyermek önbizalmát, ha folyton „Bezzeg kalandjaival” hozakodunk elő (Bezzeg a szomszéd kisfiú nem hisztizik, Bezzeg az ovis társad szépen mond verset…).

Tanulás, pozitív modell

A gyerekek könnyen tanulnak, főleg a vizuális ingerek maradnak meg bennük. Ezt kihasználva célszerű pár asszertív jogot és kötelességet összeszedni, és jelek, szimbólumok, egyszerű képek segítségével ábrázolni és kitenni egy jól látható helyre. Az a legjobb, ha ezt a gyermekkel együtt találjuk ki és kivitelezzük. Pl. elmagyarázhatjuk neki, hogy mindenki követhet el hibát, és rajzoljunk egy törött vázát. Vagy tanítsuk meg arra, hogy ne hagyja magát bántani, és bátran mondjon nemet ha agresszíven viselkednek vele, és rajzoljunk egy STOP táblát.
Szerepjátékokon, meséken vagy megtörtént szituációkon keresztül bemutathatjuk a gyerekeknek, hogy hogyan álljanak ki magukért, hogyan viselkedjenek határozottan, de ugyanakkor ne legyenek agresszívek. 753x440

Saját példán keresztül is taníthatjuk, pl. hogy mi mit csináltunk vagy csinálnánk, ha valaki csúfolna minket. A gyerekek főleg modell-tanulás útján szocializálódnak, ezért nagyon fontos, hogy a szülők és óvódapedagógusok is asszertív módon oldják meg a problémáikat, így mutatva példát a gyerekeknek.

 

Összességében elmondható, hogy az asszertív gyerekek kiegyensúlyozottabbak, boldogabbak, magabiztosabbak és a társaik is jobban szeretik őket. Mivel tanulható készségről van szó, ezért a legtöbb gyermekben (és felnőttkorban is) kifejleszthető egy kis tudatos odafigyeléssel. Fontos kiemelni, hogy a gyermek azt a viselkedést illetve megküzdési módot fogja választani, amit a környezetétől lát, így a legbiztosabb módja a szociális inkompetencia kiküszöbölésének, ha a gyermekkel foglalkozó felnőttek (szülők és óvodapedagógusok egyaránt) pozitív példát mutatva ők maguk is asszertívan járnak el a társas helyzetekben. Természetesen figyelembe kell venni, hogy a „megrögzötten” agresszív vagy szorongó gyerekek esetében évekbe telhet, mire tökéletesítik az önérvényesítést, ezért ne ez legyen az egyetlen fókuszunk, mert akkor a gyermek elvárásként, teljesítményként fogja megélni az egész folyamatot, ami növelheti szorongását. Ha végképp nem boldogul egy helyzettel, és segítséget kér tőlünk, akkor intézkedjünk – de csak asszertívan és úgy, hogy a gyermek is megfigyelhesse, hogyan kezeljük a helyzetet.

children-814886_1920

Felhasznált irodalom:

Sabine Ahrends-Eipper; Bernd Leplow (2008): Csak bátran, Til tigris!

Sue Hadfield; Gil Hasson (2012): Asszertivitás

Liza Blau (2015): How to help passive children become assertive? (livestrong.com)

Katie Hurley (2012): 10 tips for teaching assertiveness skills (practicalkatie.com)

(Jelen írás az Óvónők Lapja c. kiadvány 2015-2016/12. számában jelent meg)