A darani születése

 

A kínai legendák szerint  időszámításunk előtti időkig nyúlik vissza ez a történet.  Pontosabban a 2650 körül élt híres kínai polihisztor Cang-csie nevéhez fűződik, aki a Sárga Császár legfőbb bizalmasa is volt. Az igazán érdekes ebben, hogy a i.e. 7. századra  egészen széles körben elterjedt volt  a bambusz papírra és a selymekre szőtt szövegek olvasása. Később nem csak a bambuszt és a selymet használták fel “könyvként” , hanem rátaláltak egy jobb forrásra, ami a papíreperfa kérge volt.


Ez volt az alapanyag , ami később  hozzájárult az írások, tanulmányok és az  irodalom tömegtermeléséhez az ókori Kínában. Persze mi még sehol sem voltunk e téren.  Európa csak a 12. századra ismerhette meg a papír ilyen minőségét. 600 évvel később az ilyen típusú papír sokszorosítsa – nyomtatása –    jutott el Japánba is buddhista papok közvetítésével. Az igaz, hogy maga a szövegek írása és terjesztése nem volt újdonság Japánban, de egy másik fajta eljárást alkalmaztak.  Ugyanúgy hasznosították az papíreperfát, de növényi rostokat is adtak a papírhoz finomítás végett.  Ilyen volt a gampi és a micumata is.  A nyomtatást is gyorsan átvették, mondhatni megjapánosították, viszont az tény, hogy a sokszorosítás itt emberi erőforrás felhasználásával működött. Ugyanis ezeket az iratokat – versek, történetek- kézzel másolták. 


A japán könyvek és azok nyomtatásának igazi története időszámításunk szerint 770-ben kezdődik, ahol is a fiatal Kóken császárnő  próbálja megőrizni a hatalmát. Nőként ez abban a korban kifejezetten több felelősséget  és munkát kíván az udvari, politikai élet útvesztőjében.

Kóken  lett Japán első női uralkodója, miután édesapja Sóten császár lemondott a javára 749-ben. A fiatal uralkodónőt megviselte  a hatalom súlya és a folyamatos hatalmi harcok. Az évek alatt árnyéka lett önmagának. Étvágytalanság, melankólia és alvászavar gyötörte. Vélhetőleg depresszióban szenvedett. Az erőteljes lelki és testi megbetegedések hatására ő is lemondott a trónról és unokatestvére foglalta el helyét. A tényleges hatalom  Fudzsivara no Nakamoro kezébe került, aki el is kezdte hatalmát építgetni a báb-császárt felhasználva.

 

Ebben a zavaros időben Kóken elvonult az udvari élettől és magányában próbálta meggyógyítani magát. Egyszer egy ifjú szerzetes érkezett a császári udvarba – korának egyik legjobb buddhista tanítója -és bemutatták őket egymásnak. Ehhez szükség volt  Kóken szűkebb baráti körének segítségére  – akik valószínűleg  csak vissza akarták juttatni a trónra  – és Fudzsivara jóváhagyására – aki maga invitált Japánban buddhista szerzeteseket és tanítókat. A karizmatikus és intelligens Dökjó az első perctől elnyerte Kóken  bizalmát és ez később szerelemmé bontakozott ki köztük.  Dókjó csakis kizárólagosan a volt császárnő gyógyításával foglalkozott.  A források szerint nem csak a szerelem gyógyította meg Kókent, hanem a buddhizmus megismerése is. Dókjót később a császári közbenjárására kinevezték a legfőbb gyógyítóvá. Megkapta a Gyógyítás Mestere címet.  Hamarosan – Kóken rajongása miatt is- olyan  világi és vallási hatalom futott össze Dókjó kezében, amelyet még egyetlen Mester sem birtokolt, főleg egy idegen nem. Fudzsivara veszélyeztettnek érezte az évek során kiépítette birodalmát, ezért rávette az akkori császárt, hogy fogassák el mind Kókent mind Dókjót, és seregével Kóken ellen vonult. Fudzsivara azzal nem számolt, hogy a buddhista szerzetes és Kóken nagy népszerűségnek örvend nem csak a császári udvarban, de a katonák  és az alattvalók között is. A társadalmi és gazdasági helyzet is Kókennek kedvezett, Nakamorot legyőzték, a császárnő 764-ben újra elfoglalta a trónt és Dókjó lett a legfőbb tanácsosa. Kóken választása abban a korban abszolút nem volt megbotránkoztató – sőt, elfogadott volt-  és ez a kapcsolat segített a buddhizmus elterjedésében is. Kóken uralkodásának vége felé mélyebben elmerült a vallási iratok tanulmányozásában.  Szerette volna, ha fenn maradna Dókjó és az Ő története valamilyen formában.

 

 

Ezért megparancsolta, hogy készítsenek mini pagodákat – daranikat – fából, amelyek belsejében papírra nyomtatott buddhista szövegeket helyeztek el. 770-re több mint egymillió mini pagodát osztottak szét a buddhista  templomok között.

 

 

A mini pagodák legyártása óriási szervezést és befektetést igényelt, hogy a mesterek határidőre elkészüljenek velük . Elsőször a fafaragókat kellett megbízni a pagodák elkészítésével, míg ezzel párhuzamosan legyártották a papírokat és ki is nyomtatták a szövegeket. Ez akkoriban technikai bravúrnak számított és persze császári  jóváhagyással, de újításokat is bevezettek, amelyekkel növelni tudták a daranik számát. Az újítás abban rejlett, hogy megváltoztatták a papír összetételét és kenderrostból készült papírra kerültek a szövegek. Ez a fajta eljárás  ellenállóbbá teszi az elemekkel szemben az anyagot.A nyomtatás alatt 8 bronzból öntött nyomólapot használtak . Ezzel  a tömítéses módszerrel nem csak Kínát előzték meg, hanem az európaiakat is jó ezer évvel.

 

A nyomdászok így 125 ezer nyomatot tudtak készíteni a lemezekről és minden papír hátlapját kézzel festettek meg. Az uralkodónő még megélte művének beteljesülését, de nem sokkal később elhalálozott.

 

 

Utódja, Kónin császár nem tűrte meg udvarában Dókjót és  Kóken temetése után száműzte őt. Dókjó nem sokkal Kóken halála után a száműzetésben halt meg.  Dókjó és Kóken újításai ezek után feledésbe merültek és Japán nem nyomtatott könyveket hosszú ideig, csak Kínából importálta azokat.

 


Sok darani túlélte az évszázadok viharait és most is megtekinthetőek
Japán buddhista templomaiban.