Kapcsolati adok -kapok


Minden alkalommal akár öntudatlanul is felöltjük az aktuális szerepünket az adott darabban. Jobb esetben elég önismerettel rendelkezünk és tisztában vagyunk a saját működésünkkel, helyzetünkkel és a környezetünk  reakcióira is úgy tudunk reagálni, hogy az nekünk megfelelő legyen.

A szerepekhez hozzátartozik egy nagyon fontos fogalom is : ezek pedig a játszmák.  


Kapcsolatainkban nagyon kevés az az idő, amit nem játszmázással töltünk. Sőt hozzátenném, vannak olyan párkapcsolatok, ahol a játszma teszi fel az “i”-re a pontot, mikor haladni szeretnének vagy problémát kívánnak megoldani a felek. Ugyanakkor ez nem csak házasságokra vagy párkapcsolatokra jellemző, hanem megjelenhet szülő-gyerek vagy testvér-testvér között is. Habár a családon belüli játszmák egy igen jó téma, most kivételesen nem egyben fogom tárgyalni a “románc” jellegű játszmákat a családival. Az utóbbiról majd egy következő bejegyzésben olvashattok. Visszatérve az eredeti témához: nézzük meg közelebbről a házastársak és szerelmespárok kapcsolatát és azon belül a játszmákat. A párkapcsolati -társasjátékok hozzátartoznak ahhoz, hogyan működjön egy kapcsolat. Az ember akármilyen szinten is van, lesznek olyan helyzetek – vagy akár több is- amikor idomulni fog a másikhoz.  Az “együtt levés” kompromisszumok és harcok sokasága, amit feledtet a sok nevetés, az egymás iránti bizalom és vonzódás.

Sokszor játszunk Ki nevet a végén-t, sakkot vagy rizikót. Kártyáinkat megfelelő időben kiteríteni hosszú tanulási folyamat része, de fontos megjegyeznem, hogy nem végtelenbe fulladt párharcról van itt szó, hanem a csiszolódásról. Egymáshoz. A pozitív oldala az és kapcsolatunk megélésében ez a folyamat , a megannyi játék lehetősége egymás építésének pozitív oldala . De mi történik akkor , ha ez a folyamat elsiklik egy rossz irányban és csak a játsz/ma marad, ami egy ördögi kört alapjait fekteti le?

Mielőtt az gondolnánk, hogy ebből nem lehet kimászni, mert folyamatosan mindenki a saját körét futja: nem, nem így van. Az ilyen típusú játszmákra is van megoldást, de meg kell nézni , hogy milyen az a játszma, amit játszunk.

Nézzünk meg először egy teljesen alapszituációt.

Ha két ember találkozik és jobb esetben szerelmesek lesznek egymásba, akkor a  kezdeti időszak – még ha vannak veszekedések és súrlódások is-  varázslatos tud lenni. Amikor a kezdeti lángolás – mert a szerelemnek és a lángolásnak is vannak szintjei – egy kicsit veszít az erejéből, akkor bukkannak fel az új, érdekes helyzetek és reakciók. Mikor levesszük a rózsaszín szemüveget és teljes valójában látjuk a másikat és annak reakciót. Ebben a szituációban már a szociális háttér is meghatározó lehet.

Ezt neveltetési játszmának nevezik. Ilyenkor a tanult viselkedés, probléma megoldási készségek igen eltérőek lehetnek, akár egy pár életében is. Elég csak arra gondolni, ha egyikük egy olyan családból érkezik, ahol a krízishelyzeteket nem beszélték meg. Mintha nem is léteznének, ha nem esik róluk szó. Másikuk pedig olyan környezetből jön, ahol finoman szólva “szappanopera-teátrális -melodráma” funkcióval oldják meg még a legegyszerűbb kérdést is.  Hobbik vagy személyes elfoglaltság tekintetében is megmutatkozhat ez a fajta játszmázás. Felhoznám itt a színházba járás kérdését. Mi történik, akkor hogy ha az egyik fél nem szereti a színházat vagy más kulturális rendezvényeket? Az első gondolatunk: hogy ez mekkora kőbunkó! Pedig nem feltétlenül, sőt lehet nagyon sokat olvas és nagyon nagy tudással bír, de valami miatt nem szereti ezt a fajta kikapcsolódást. Egyszerűen nem tartozik az érdeklődési körébe. Mi, akik szeretnénk menni, felhozzuk ezt a témát és … már indul is gépezet. Ő morog, te meg megsértődsz és dühös leszel, hogy “ennyit képtelen megtenni érted”.

Mit tehetünk ekkor, ha azt szeretnénk ez ne így történjen meg? A legrosszabb, ha csípőből elutasítjuk a másikat, miközben úgyis tudjuk a válaszát. Igaz, a másik fél is lehet megengedőbb. Nem szabad elfojtanunk a másik  vágyát egyik oldalról sem. Tehát, ha szeretnék színházba menni, keresek magamnak más embert, akivel mehetek. Barátokat, családtagokat, de akár egyedül is elmehetek. Igyekezzünk támogatni a másik fél igényeit, még akkor is, ha minket nem érdekel.

A kölcsönösség  itt is fontos, és ha mégis csatlakozunk hozzá – miért ne tennénk, hiszen szeretjük – a hobbijában, lehetőleg ne húzzuk a szánkat, azt a pár órát vidáman ki lehet bírni. Nem szabad azt hinnünk, hogy mindenhol közösen kell megjelennünk, mert egy párt alkotunk. Ez nem így van, mert ha megadjuk a másiknak a szabadságát, akkor sokkal kiengyensúlyozottabbak leszünk. Persze lehetnek mélyebb ellentétek is és ezek  feloldására a legjobb módszer a nézőpontok közelítése. Ilyenkor mindkét fél visszaemlékszik, hogy miért szeretett bele a másikba, miért választotta őt. Miután tisztázták ezt a kérdést, utána fel lehet tenni a jövőjükre vonatkozókat is: mit szeretnének közösen? Hogyan képzelik el magukat és mit várnak a másiktól?

Tisztázni lehet, hogy miért is vagyunk együtt. Ha valaki itt azt a választ találja meg, hogy azért van együtt a másikkal – pedig  a kapcsolat nem úgy működik, ahogy működnie kellene – mert fél egyedül lenni vagy csak a kényelem miatt –  akkor érdemes ezt nem erőltetni. Bár a kényelem és a félelem az egyedüllétől kemény horgony, de nem lehetetlen eloldani, ha képesek vagyunk belátni a problémát. A történet folytatódhat úgy is – függetlenül attól, hogy milyen szociális környezetből jöttek – hogy sokkal többet adnak egymásnak azzal, hogy figyelnek a másik igényeire, terveire és vágyaira.

Lehetünk úgy együtt, hogy a másik szárnyait nem nyessük le.

 

Ismerőseim és kollégáim között nagyon sokan panaszkodnak barátjuk, férjük kapcsolatára az édesanyjukkal.

Nem azt szeretném itt kihangsúlyozni, hogy minden férfi döntésképtelen anyámasszony katonája, és az anyós egy hét fejű házisárkány és egy gonosz banya mixe.  Nem erről van szó, hanem egy alapszituációról. A férj/barát csak az anyukája háta mögött ad igazat élete szerelmének. Elkerüli a problémát. Jobb esetben egy anyós- meny vitában elismeri azt, hogy édesanyjának nincs igaz – persze ezt is úgy , hogy a mama ne tudja meg- de ahhoz, hogy ezt nyílt színen megtegye, még kell egy 1-2 dolog.

Hogy mik ezek? A szülő- gyerek játszmák a felnőtt korban is folytatódnak és ha ez túlzásként billen az anya-fia kapcsolat felé, akkor lesz az, hogy egy életerős férfi nem konfrontálódik az anyjával. Érdekesség megemlítenem, hogy az ilyen típusú férfiak rengeteg esetben hasonló természetű és gondolkodásmódú nőt választanak maguknak. Akik gyakorolják újra és újra a szülői szerepkört  azon, aki folyamatosan ebben él, miközben a másik oldalról (anya) is kapja az áldást. Nem egyszerű helyzet, mert szinte azonnal leképződik a “két dudás egy csárdában” felállás, és elkezdődnek azok a folyamatok – játszmák – amikből nincs kiút. Főleg akkor, mikor mindkét nő választás elé állítja az erősebb nemet.

Ilyenkor szerintem – ez szigorúan magánvélemény- a legtöbb férfi inkább választana egy olyan helyzetet,  mikor egy rakás zombi ellen kell kiállnia egy szál rozsdás bökővel , mint hogy egy ilyen szituációban egyenes választ adjon. Itt nem arról van szó, hogy félnek, hanem , hogy nem értik ezt a folyamatos lelki, érzelmi, hatalmi játszmát.

 

Mit lehet tenni, ha nem szeretnénk folyamatos feszültségben élni?

A megoldás nem egyszerű, mert míg jól működő kapcsolatban jó esetben mindenki felnőttként viselkedni, ezekben a szituációkban nem ez történik. A szülő-gyerek játszma tekintetében az édesanyának is szükséges azt elfogadni, hogy gyermek felnőtt, önálló élete van. Nem szabad azt hinnie, hogy mindenkinél mindent jobban tud, és amikor tanácsért fordulnak hozzá, akkor  ne kioktatásos vádaskodó választ  adjon.

Ő is- és mindenki- kimutathatja a dühét vagy nemtetszését, de ne hatalmat gyakoroljon vele.  A párkapcsolatra visszatérve : a továbbfejlődés csak két egyenlő jogú felnőtt ember között lehetséges, amennyiben  ez önállóan  nem sikerül, érdemes személyiség-fejlesztéssel foglalkozni.

 

Képzeljünk el egy nem túl vidám helyzetet  az álcázó játszma tükrében, amelyben szereplőink egy férfi, aki focimániás, folyamatosan tévét néz és közben sörözik, és egy nő, aki véletlenül rendmániás. 

Hozzáteszem, én is az előítéleteim rabja vagyok, mint mindenki más, mert ez itt bármilyen más példa is állhatna. Láncdohányos nő,-spórolós férfi;  rendetlen férfi-még rendetlenebb nő. Bármi. Szerintem a prímet a vegán nő-paleo táplálkozást űző pasi vinné. Oké, akkor most térjünk vissza az eredetihez: a rendmániás nő és a focidrukker sörös ember. Szinte előttünk van a folyamatosan ismétlődő jelenet. Az ember üvöltözik a tv előtt dobálja a sörös dobozokat, konfettinek használja a chipset és a mogyorót vagy frizbinek a pizzát. Eközben a párja folyamatosan takarít utána, szelektíven gyűjti a sörös dobozokat és komposztálja a maradékot.


A férfi felcsattan: Miért rendezgetsz itt folyamatosan, amikor nézem a meccset? Miért most?
!
A nő meg válaszol: Azért, mert disznóólat csinálsz a lakásból, folyamatosan pakolnom kell utánad és még csak nem is köszönöd meg. Mit szólnának a többiek, ha látnák, hogy élünk? Ez beindítja a játszmájukat, aminek a vége, hogy a férfi szerint a nő sült bolond, a nő szerint a férfi egy disznó. Az eredmény pedig az, hogy a nő megsértődik és becsapja a hálószoba ajtaját és ha kijön, nem szól a másikhoz. Végtelenített hallgatási bünti következik. Míg a férfi a kanapén fog aludni és esetleg később direkt megcseréli a só-és borstartót,  vagy elmegy a haverokkal valahova.

 

Hogyan lehet ebből a játszmából kiszállni?

Ha csak a rendmánia és a rendetlenség felületi szintjén maradnak, akkor nem jutnak semerre sem. De ha felismerik, hogy a konfliktus forrása nem ez, hanem, hogy elvesztették az intimitást, és ez jelenti az igazi gondot. Sok párkapcsolati játszma mögött intimitási, érzelmi problémák állnak,

Nem vágynak az együttlétre és ahelyett, hogy ezt tisztáznák és megoldást keresnének rá, kreált ürügyek mögé bújnak.

 

Törvényszerű, hogy a nő az, aki beilleszkedik a segítő szerepbe. Ő az, aki mindent elintéz és keze alá tesz mindent a férfinak, de ebben az az érdekes, hogy nem az önzetlen segítség miatt teszi ezt.

 

Igaz, van olyan, hogy önzetlen módon segítünk, de itt nem erről van szó, hanem a figyelemről és az elismerésről.A folyamatos figyelemről és folyamatos elismerésről, hogy lássa mindenki, milyen ügyes, szorgalmas és nélkülözhetetlen vagyok. Miért teszi  mindezt ? Valószínűleg soha nem kapta meg azt a figyelmet, amire vágyott, illetve mintakövetés is lehet a háttérben. Nem egyedi eset, hogy a nők az anyukájuk viselkedését   másolják egy-egy kapcsolatban. Az eredeti felállásban anyu is mindent megcsinált apunak – és nem azért, mert apu képtelen volt rá, hanem mert kivette a gondoskodás-mániával  a döntést a kezéből – akkor a további kapcsolatok többségében is így lesz. Ha nem zavaró az ilyen típusú viselkedés, akkor a pár jól tud ebből profitálni, de az ilyen játszma nem ebbe az irányba szokott haladni.

Jellegzetes szituáció, hogy a feleség uzsonnát csomagol a férjének- lehetőleg diétás a menü, mert vigyázni kell a koleszterinnel és a cukorral-  közben már előkésztette az aznapi ruhát, amit hites ura viselni fog a munkahelyén, közben hűti a kávét, mert túl forró lett és közben folyamatosan érdeklődik, hogy mit szeretne a másik és nem érzékeli, hogy a párkapcsolat hímnemű egyede csak sokkolva néz ki a fejéből, mert ő csak a kávéját szeretné meginni. Tényleg. Semmi többet. Egyszer viszont elfogy az ember türelme – nőnek és férfinak egyaránt –  és ilyenkor szinte mindenki felcsattan, “nyugodj már le, mit intézkedsz folyton?!“ és  “nem kell nekem uzsonna, nem vagyok gyerek”-mondják és ingerülten még hozzátoldják, “olyan vagy mint egy lián, egyszerűen megfojtasz”.  Ilyenkor mi történik? A nő egyszerűen összeomlik, sír mert megbántották, pedig ő ezt tényleg szívből adta.  De nem.

Itt nem a szív zokog, hanem az ego.

 

Mit lehet tenni?

A megoldás a megelőzés – és itt a férjekre és barátokra gondolok. Ha tudjuk, hogy szerelmünk egy kicsit túlzásba viszi a gondolkodást, akkor a tettek mezejére kell lépnünk.

Mivel a másik fél egyszerűen figyelemre vágyik, ezért ezt a figyelmet  akkor is megadhatjuk neki, ha nem csinál érte semmit. Dicsérjük meg és bókoljunk neki, tudassuk, hogy számunkra nagyon fontos. Miután sikerült az önértékelését helyreállítani, a mindennapok is békésebbé  válnak.

 

Sok nőnek fontos a munkája és az általa elnyert pozíciók..

A mostani kapcsolatokban – ha az egyensúly megborul – problémát jelent, ha a nő többet ér el  mint a társa.

Jobban keres, sikeresebb és előfordulhat, hogy hatalommal is rendelkezik. Ezt egy férfinak nehéz elfogadni, még most is. Ekkor kezdődik az “ugye, szívem” játszma. Ebben némi irigység is van, azt nem szabad elfelejteni, de az “ugye, szívem” mindig valamilyen negatív kritika a karrierista nőkről, általában társaságban. Ami folytatódhat úgy, “milyen borzasztóan törtetőek a mai nők” és “senki nem akar gyereket, mert a pénz fontosabb”. Később négyszemközt a nő joggal dühös és kéri számon ezt a húzást. Ez a példa itt szélsőséges , mert nem minden ilyen felállású kapcsolatban történik ez meg. Valahol a férj többet tesz bele családi életbe, és ez nem azt jelenti , hogy a családfenntartó nő nem tenne bele, csak kevesebbet van otthon, mert ő keresi a pénzt.

Szerepek cserélődnek meg és ehhez mindkét félnek nagyon rugalmasnak kell lennie. De ha nincs meg ez, akkor mi a megoldás? Ezen feszültségeket az előbb leírt rugalmassággal és egymás iránti feltétlen bizalommal lehet segíteni. Legjobb megbeszélni egymással, hogy ki hogy érzi magát ebben a helyzetben  és kialakítani egy olyan életstílust, amit mindkét fél örömmel vesz. Amíg a nő van magasabb társadalmi pozícióban, akkor arra kell törekednie, hogy otthon ne irányítson folyamatosan. Ne legyen felsőbbrendű, se kevély.

A férfinak – ha zavarja, hogy nem ő a családfenttartó – keresnie kell egy  szerinte férfias elfoglaltságot. Találjon olyan területet , ahol megerősítheti férfi szerepét. Csöndesen megjegyezném, hogy azok nők, akik nem akarták, de az élet úgy hozta, hogy nekik kell ezt a szerepet betölteniük, szintén nem érzik jól magukat ebben a helyzetben. Nekik sem könnyű.

 

Amint látjuk, mindenki játszik valahogy valakivel vagy valakikkel. Ha észrevesszük ezeket a saját köröket, amelyek nem vezetnek sehova csak újra vissza a kiindulóponthoz, akkor már jó úton haladunk. Nem minden játszmát lehet megoldani, de ha már felismerjük a mozgatórugókat és a dinamikát, akkor elébe mehetünk. Így lerövidül a játszmával töltött idő és közelebb jutunk a másik félhez. Érdemes kipróbálni.